Harmónia-Egység Stúdió

A HÉT GONDOLATA:

"

Ne vágyakozz! Elveszi az erődet. Cselekedj!"

Osho

FAT akkreditációs szám: AL 1732 - Nyilvántartási (OKÉV) szám: 01-0531-06

Dyslexia minden valamire való képtelenségünk, amit az adott pillanatban rögzítünk, amikor a stressz ért bennünket. Azon az agyi területen jön létre, ahol az agy éppen működött.



A dyslexiát az 1960-as években olyan tanulási díszfunkcióként definiálták, amely a gyerekeknél az olvasás, írás, matematika, a beszéd, a nyelv, a helyesírás és a megértés terén jelentkezik.
"Dyslexiásnak" lenni megbélyegzést jelent még a mai napig is, így a gyerek jövője és fejlődése igen szűk keretek, közé korlátozódik. Az orvosok sokáig gyógyszeres kezeléssel próbáltak segíteni rajtuk. A kezelés eredménye igen kiábrándító volt. Az 1970-es években a dyslexiát a korai gyermekkorban kialakult koordinációs hiányosságként definiálták.
Ritkán fordul elő, hogy a dyslexia olyan agysérülés következtében jön létre, amely érinti a beszédet, a nyelvérzéket, a megértést.
Valójában a dyslexia a jobb és a bal agyfélteke téves kommunikációja. Szinte minden esetben valamilyen érzelmi trauma vagy stressz következménye, amely olyan intenzív volt, hogy az egyén egy vakfoltot programozott be egy adott tanulási készséggel kapcsolatban a félelem, a fájdalom és a fájdalomtól való félelem következtében. Ne csak az iskolai tanulásra gondoljunk, hiszen az is tanulás számunkra, ha olyan dologgal állunk szemben, amivel még nem találkoztunk. Tehát meg kell tanulnunk a különböző élethelyzetekben helyesen dönteni és ezért a döntésért, felelősséget vállalni.
A dyslexia nem más, mint neurológiai programozási hiba, és korrigálható az azt előidéző helyzet felhasználásával. Kineziológiai módszerekkel oldjuk az adott pillanathoz kötődő és a jelenben meglévő stresszt. Így amikor legközelebb hasonló fájdalmas élmény ér bennünket, amely aktíválja a régi emléket, már nem kapcsolja le a tudatosságunkat.
Mikor alakulhatnak ki vakfoltok a két agyféltekén?


Például:
Gyermekkorban, amikor gyermeknek nagyobb mozgástérre lenne szüksége, sokan kiságyba vagy járókába rakják őket, ezáltal nem tudnak mozogni megfelelően.
A kisbaba, amikor elkezd mászni, nem csak a mászás örömét élvezi, hanem ilyenkor tudat alatt a két agyféltekéjét tornáztatja. A mászáskor az ellentétes kar illetve láb dolgozik, így keresztirányú mozgást végez, és ezzel tornáztatja a két agyfélteke munkáját.
Az üzletekben lehet kapni úgynevezett "holdjárót", amely segítségével a baba gurulhat az egész lakásban. Ez nagyszerű játék számára, mert elérhetővé válnak különböző érdekes dolgok, amik eddig elérhetetlenek voltak. Igen ám, de ezzel a mozgással a két agyféltekét szétkapcsolja, mert párhuzamos mozgást végez a lábával. Tudattalanul rosszat teszünk a gyermekeinknek ezzel a guruló csodával.
A kineziológia oldás során a helyreállítjuk az agyi egyensúlyt és a különböző gyakorlatokkal ezt az állapotot, megerősítjük.
Fontos, hogy mindkét agyféltekénk be legyen kapcsolva és állandóan, megfelelő szinten működjön. A keresztirányú mozgással ezt az összhangot és egyensúlyt hozzuk létre.


Jövőnk gyermekeinktől függ, a holnap vezetői ők. Mindaz, ami ma történik velük, mélyen érinti őket. Minden élmény, amit átélnek, tudatalatti szinten rögzül bennük. A kineziológia One Brain módszere segíti és felkészíti gyermekeinket az eredményes életre egy állandóan változó, kihívásokkal teli világban. Ez a megközelítés emeli az életszínvonalukat és csökkenti a stresszt az életükben.

Amennyiben felkeltettem érdeklődését, kérem hívjon fel: Bányai Edit 06 30 295 7727 vagy küldjön e-mailt: edit.banyai@esp90.hu