Párkapcsolatok krízisei és mintáink
A szülők jelentik számunkra a mintát a társas
kapcsolatainkban és szexualitásunk megélésében. Amit serdülő korunkban
megtagadunk a szülői viselkedésekben vagy „játszmákban”, az válik fokozatosan az
életfeladatunkká.
Minél kevésbé oldotta meg valaki élete válságait, annál
nagyobb a házasságba hozott teher.
Épp az úgynevezett szerelmi házasságoknál
mutatkoznak idővel a társunkon olyan tulajdonságok, amelyeket az ember saját
magában ki nem állhat. Ezekről tudomást sem akarunk venni. Elhárító
mechanizmusunk mélyen a tudatalattinkba száműzte ezeket az érzéseket. Ha mármost
a társunknál jönnek elő ezek a minták, különösen dühítő és zavaró
számunkra.
A magyar nyelv csodálatosan, fogalmazza meg: „a zsák megtalálja a
foltját” vagy "az ellentétek vonzzák egymást". Azt a társat vonzzuk be az
életünkbe, akitől "tanulnunk" kell.
Vizsgáljuk csak meg, hogyan oldották meg a szüleink a konfliktusaikat.
Hibáztatták egymást? Veszekedtek? Kiabáltak egymással? És a csata után
valamelyik megsértődött és napokig nem szólalt meg, és ezzel büntette a másik
felet? Vagy a békesség kedvéért valamelyik fél feladta saját nézetét és
gondolatát? Ez lenne tehát az igazi megoldás az egyenrangú kapcsolathoz? A
félreértések mindig ott kezdődnek, hogy a másik felelt tulajdonunknak gondoljuk.
Valamelyik fél uralkodik a másik felett. Gondoljunk itt a „papucsférjekre” vagy
a „házicseléd”-nek használt feleségre. Ezeket a szerepeket bizony otthonról
hozzuk a családból. A szeretet az, ami itt sérül, mert félünk, hogy elveszítjük
a biztonságot, amit egy párkapcsolatban megélhetünk.
Vajon szerelemmel
házasodtunk-e? Vagy csak azt hittük, hogy szerelmesek vagyunk?
A szerelem az
egy tudatállapot. Ilyenkor teljesen elfogadjuk társunkat olyannak, amilyen. Nem
találunk hibát semmiben, nem is gondolunk ilyenre. A szerelmesek szeme olyan,
mint a kisbabáké. Kitágult pupillájuk van. Teljesen átadják magukat, mert
megbíznak a másikban. "Itt vagyok, tegyél velem, amit akarsz. Szeress, táplálj,
ölelj!"
Nincs kérdés, nincs kérdőjel, nincs miért. Minden maga a
tökéletesség.
Amikor már kritizálunk, ellentmondunk, hibáztatjuk, ott már nem
szerelemről beszélünk.
Az Ego kezdett el működni. Minél nagyobb a különbség a
két fél között, annál hatalmasabbnak kellett lennie a szerelemnek. Beleszeretni
valakibe azt jelenti, hogy belemenni a rezonanciába egy közös szintre együtt,
rezegni. Minél forróbb az eredeti szerelem, annál nagyobbak az érési lehetőségek
egy kapcsolatban, de annál nagyobb annak az esélye is, hogy a kivetítés által a
gyűlölet áldozata lesz a kapcsolat.
A múlt rögzült mintái meghatározzák az
életünket, kételkedővé és hitetlenné válunk. A fájdalmaktól meg lehet
szabadulni. Ha már átélt fájdalmas szakításokat, csalódásokat és éppen most
találkozott egy új „lehetőséggel”, egy új partnerrel, akkor éppen itt az ideje,
hogy ne a múlt határozza meg a jelen választását.
A kineziológiai módszerek
segítséget nyújtanak a párkapcsolati konfliktusok megoldásában.

Amennyiben felkeltettem érdeklődését, kérem hívjon fel: Bányai Edit 06 30 295 7727 vagy küldjön e-mailt:
edit.banyai@esp90.hu